Bizonyára közületek is többen vannak, akik a párjukkal másznak. Kifejezetten érdekes helyzet ez, de közben pedig talán egészen triviális is. Hisz egy emberrel kötötted össze az életed, csak ebben a helyzetben ez az állítás a szó szoros értelmében igaz. Persze vannak mások, akik elvből nem másznak együtt a barátjukkal/barátnőjükkel. Illetve látni olyan főleg kezdő mászópárokat, akik kifejezetten ingerlik, idegesítik egymást mászás közben. (Talán az utóbbiak lesznek azok, akik a sok vita és veszekedés után később elvből nem másznak együtt a párjukkal.)
Egy biztos: a sziklán, vagy mászás közben a szerepek, játszmák melyeket a párok egymással szemben a mindennapi életben játszanak, felerősödnek, és akár hirtelen tudatosulnak. Apró beszólások, amikre egyébként oda se figyelnénk, annyira megszokottak, ilyen helyzetekben erős negatív hatással lehetnek a közös teljesítményünkre. És máris kezdődik a hiszti és összeveszés a falban (olyanról is hallottunk már, hogy egy az útban benthagyott köztes majdnem szakításig fajuló vitát szült).
Nagyon érdemes tehát odafigyelnünk saját reakcióinkra, ingerült, türelmetlen kijelentéseinkre. Egyrészt azért mert lerontja a közös mászóteljesítményt, és megmérgezi az együtt eltöltött időt és frusztrációt okoz.
Másrészt viszont azért érdemes odafigyelni saját viselkedésünkre, mert nem mindegy, hogy a saját magunk által megélt stresszt milyen formában hárítjuk el. Gyakran történik ez a másik kárára. Elhárító mechanizmusok, mint hogy másoknak tulajdonítunk egy kudarcos helyzetet, melyeket igazából magunknak köszönhetünk (a biztosítóemberem miatt nem sikerült a kunszt, túl laza/feszes volt a kötél). Másik eset lehet ha az úttal kapcolatos saját félelmünket tévesen gyengébb mászótársunkra vetítjük (ááá ez a szakasz túl nehéz lesz neki, szar lesz ezen túljutnunk)
Ha ezeket félelmeket és frusztrációkat nem a mászótársunk irányába toljuk, hanem felismerjük, hogy valójában önmagunkban gyökereznek, hirtelen egy negatív külső faktorból, melyekről azt hisszük, hogy nincs rájuk befolyásunk, egy belső és kihívássá válnak, melyről már tudjuk, hogy önmagunk legyőzésével, meghaladásával tudjuk befolyásolni.
Röviden tehát: ha egy belső hiányosságunkat másra, külső tényezőkre fogjuk, a probléma kikerül az általunk megoldhatónak vélt körből - nincs kontrollunk felette.
Míg ha elfogadjuk és felismerjük, hogy a mi gyengeségünk tudatosan tudunk kűzdeni ellene, és a mi kontrollunk alá tartozik.
A mászás tehát a kapcsolati erőpróbán túl nagyon jó módja az önismeret és énhatékonyság fejlesztésének is, ha kellőképp odafigyelünk mi játszódik le bennünk.
A legtöbb elakadásnál és platónál érdemes önvizsgálatot tartani ezekről a dolgokról. A kihívást, félelmeinket el nem fogadni és külső tényezőket okolni helyette olyan, mintha mászás közben levennéd és ledobnád a fél cipődet, azaz elveszíted a legfontosabb eszközödet, ami segíthet megoldani a helyzetet.
Nálatok előfordult már hasonló helyzet? Volt már, hogy vitába kerültetek a mászótársatokkal? Egyáltalán hajlandóak vagytok-e a párotokkal mászni? A következő bejegyzésben pár konkrét tanácsot írok le, amivel a feszkót meg tudjátok előzni.
Egy biztos: a sziklán, vagy mászás közben a szerepek, játszmák melyeket a párok egymással szemben a mindennapi életben játszanak, felerősödnek, és akár hirtelen tudatosulnak. Apró beszólások, amikre egyébként oda se figyelnénk, annyira megszokottak, ilyen helyzetekben erős negatív hatással lehetnek a közös teljesítményünkre. És máris kezdődik a hiszti és összeveszés a falban (olyanról is hallottunk már, hogy egy az útban benthagyott köztes majdnem szakításig fajuló vitát szült).
Nagyon érdemes tehát odafigyelnünk saját reakcióinkra, ingerült, türelmetlen kijelentéseinkre. Egyrészt azért mert lerontja a közös mászóteljesítményt, és megmérgezi az együtt eltöltött időt és frusztrációt okoz.
Másrészt viszont azért érdemes odafigyelni saját viselkedésünkre, mert nem mindegy, hogy a saját magunk által megélt stresszt milyen formában hárítjuk el. Gyakran történik ez a másik kárára. Elhárító mechanizmusok, mint hogy másoknak tulajdonítunk egy kudarcos helyzetet, melyeket igazából magunknak köszönhetünk (a biztosítóemberem miatt nem sikerült a kunszt, túl laza/feszes volt a kötél). Másik eset lehet ha az úttal kapcolatos saját félelmünket tévesen gyengébb mászótársunkra vetítjük (ááá ez a szakasz túl nehéz lesz neki, szar lesz ezen túljutnunk)
Ha ezeket félelmeket és frusztrációkat nem a mászótársunk irányába toljuk, hanem felismerjük, hogy valójában önmagunkban gyökereznek, hirtelen egy negatív külső faktorból, melyekről azt hisszük, hogy nincs rájuk befolyásunk, egy belső és kihívássá válnak, melyről már tudjuk, hogy önmagunk legyőzésével, meghaladásával tudjuk befolyásolni.
Röviden tehát: ha egy belső hiányosságunkat másra, külső tényezőkre fogjuk, a probléma kikerül az általunk megoldhatónak vélt körből - nincs kontrollunk felette.
Míg ha elfogadjuk és felismerjük, hogy a mi gyengeségünk tudatosan tudunk kűzdeni ellene, és a mi kontrollunk alá tartozik.
A mászás tehát a kapcsolati erőpróbán túl nagyon jó módja az önismeret és énhatékonyság fejlesztésének is, ha kellőképp odafigyelünk mi játszódik le bennünk.
A legtöbb elakadásnál és platónál érdemes önvizsgálatot tartani ezekről a dolgokról. A kihívást, félelmeinket el nem fogadni és külső tényezőket okolni helyette olyan, mintha mászás közben levennéd és ledobnád a fél cipődet, azaz elveszíted a legfontosabb eszközödet, ami segíthet megoldani a helyzetet.
Nálatok előfordult már hasonló helyzet? Volt már, hogy vitába kerültetek a mászótársatokkal? Egyáltalán hajlandóak vagytok-e a párotokkal mászni? A következő bejegyzésben pár konkrét tanácsot írok le, amivel a feszkót meg tudjátok előzni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése