A Rock Warrior's Way utolsó modulja az Utazás, melynek lényege, hogy megtaláld a nyugalmat a legstresszesebb helyzetben is, hogy magadhoz tudd ölelni a káoszt (;anélkül, hogy vissza akarnál húzódni a komfortzónádba).
Vegyünk egy tipikus helyzetet: még 4 métert kell nagy erőfeszítéssel mászni, utána ott van a biztonságot és nyugalmat jelentő nitt. Elfogadod a kihívást, összeszorítod a fogad, és kimászod. Ha pl. valamiért nem vesszük észre a nittet 10 méter egybefüggő nehéz szakaszt látunk magunk előtt, úgy érezzük nem vagyunk képesek kimászni az elejét sem az útnak. Pedig az első pár méter ugyanaz. Mi vagyunk mások. Az első helyzetben a figyelmed a közelben és a jelenben tudott maradni, a második helyzetben 10 méterre helyeződött, ami már figyelembe véve az előtted álló nehézségeket, a jövő :) Ebben az esetben 4 méter megtétele a tudáshoz vezetett volna minket, ha nem bátortalanodunk el.
Emellett a "cél/csúcs elérése a fontos" beállítódás siker és kudarc alapú szorongásoknak is táptalaja.
De nem ez a fontos, hanem a tanulás. És nem feltétlenül a kunszt kimászása, a standgyűrű elérése fogja feladni a leckét... Mások mászás közben azon aggódnak, pl. a kunszt átmászása után, hogy "most már ne csesszék el", vagy a kudarc miatt okolják magukat, ami megöli a mászás örömét. Akárhogy is legyen, ha valaki a kudarcot kerüli, vagy a sikerét félti, elveszíti a fókuszáltságát.
Azzal, hogy túlértékeljük a mászás eredményét a mászás folyamatával szemben, a célra fókuszálunk. Innentől kezdve az út értelmetlenné válik. Ha csak a cél érdekel, elvágod magad az úttól, a fókusztól, és a lehetőségtől, hogy tanulj, és azon fogsz szorongani, hogy miként hidald át a két pontot. Egyszerűen csak a csúcsfotó jár az eszedben, vagy ,hogy a társadra lemosolyoghass és mondhasd, hogy ereszthetsz. Azt akarod, hogy a tested képes legyen megfelelni elméd által kitűzött céloknak, aki már a standgyűrűnél vár a komfortzónájában, a dicsőségben sütkérezve. Ez így nem megy :)
A cél/csúcs beállítódás, elválaszt a pillanattól, és így rontja le a teljesítményt. A tested mindig a jelenben van, a tudatos gondolatok meg mindig a múltban, vagy a jövőben. Ergó, köszönjük, de nem kérünk belőlük. Legyél egyszerű, mint egy ökör, így nem fog elszivárogni a figyelmed. Az útra figyelj, amit épp megteszel, semmi másra.
Az Utazás tudatállapot egyébként a mászás utáni jutalomérzetet is növeli, azáltal, hogy jobban át tudtad élni a pillanatot, amiben teljes emberként voltál jelen. Érdekes, hogy a szerző ugyanezt javasolja a kellemetlen helyzetekre is, mint a le és felgebődés a beszálláshoz. Minden egyes pillanatnak helye van az élményedben, még ha kellemetlen is, hadd maradjon meg az teljes egészként jó és rossz egyaránt. Azzal, hogy alázatosan elfogadod a kellemetlenségeket, a nyűgöket, abban is erősödni fogsz, hogy tovább képes legyél a komfortzónádon kívül tartózkodni mászás közben. Szokj rá, hogy elfogadd a kellemetlent.
A helyzet az, hogy az időnk véges ezen a Földön, és értékelnünk kell minden egyes pillanatot. A harcosnak a halál jó tanácsadója. Ez lehet, hogy furcsán és sötéten hangzik, de segít, hogy komolyan vedd az életet, hogy tudd, minden pillanat számít. A halandóság tükrében minden külsőleg meghatározott érték és a saját játszmáink is nevetségesnek tűnnek. A halál gondolata a harcost arra ösztökéli, hogy a figyelmét a fontos dolgokra irányítsa: a tanulásra és a növekedésre, olyan utakra, melyeknek "szívük van". Találjátok meg őket ,és induljatok el rajtuk.
Gyakorlatok
Vegyünk egy tipikus helyzetet: még 4 métert kell nagy erőfeszítéssel mászni, utána ott van a biztonságot és nyugalmat jelentő nitt. Elfogadod a kihívást, összeszorítod a fogad, és kimászod. Ha pl. valamiért nem vesszük észre a nittet 10 méter egybefüggő nehéz szakaszt látunk magunk előtt, úgy érezzük nem vagyunk képesek kimászni az elejét sem az útnak. Pedig az első pár méter ugyanaz. Mi vagyunk mások. Az első helyzetben a figyelmed a közelben és a jelenben tudott maradni, a második helyzetben 10 méterre helyeződött, ami már figyelembe véve az előtted álló nehézségeket, a jövő :) Ebben az esetben 4 méter megtétele a tudáshoz vezetett volna minket, ha nem bátortalanodunk el.
Emellett a "cél/csúcs elérése a fontos" beállítódás siker és kudarc alapú szorongásoknak is táptalaja.
De nem ez a fontos, hanem a tanulás. És nem feltétlenül a kunszt kimászása, a standgyűrű elérése fogja feladni a leckét... Mások mászás közben azon aggódnak, pl. a kunszt átmászása után, hogy "most már ne csesszék el", vagy a kudarc miatt okolják magukat, ami megöli a mászás örömét. Akárhogy is legyen, ha valaki a kudarcot kerüli, vagy a sikerét félti, elveszíti a fókuszáltságát.
Azzal, hogy túlértékeljük a mászás eredményét a mászás folyamatával szemben, a célra fókuszálunk. Innentől kezdve az út értelmetlenné válik. Ha csak a cél érdekel, elvágod magad az úttól, a fókusztól, és a lehetőségtől, hogy tanulj, és azon fogsz szorongani, hogy miként hidald át a két pontot. Egyszerűen csak a csúcsfotó jár az eszedben, vagy ,hogy a társadra lemosolyoghass és mondhasd, hogy ereszthetsz. Azt akarod, hogy a tested képes legyen megfelelni elméd által kitűzött céloknak, aki már a standgyűrűnél vár a komfortzónájában, a dicsőségben sütkérezve. Ez így nem megy :)
A cél/csúcs beállítódás, elválaszt a pillanattól, és így rontja le a teljesítményt. A tested mindig a jelenben van, a tudatos gondolatok meg mindig a múltban, vagy a jövőben. Ergó, köszönjük, de nem kérünk belőlük. Legyél egyszerű, mint egy ökör, így nem fog elszivárogni a figyelmed. Az útra figyelj, amit épp megteszel, semmi másra.
Az Utazás tudatállapot egyébként a mászás utáni jutalomérzetet is növeli, azáltal, hogy jobban át tudtad élni a pillanatot, amiben teljes emberként voltál jelen. Érdekes, hogy a szerző ugyanezt javasolja a kellemetlen helyzetekre is, mint a le és felgebődés a beszálláshoz. Minden egyes pillanatnak helye van az élményedben, még ha kellemetlen is, hadd maradjon meg az teljes egészként jó és rossz egyaránt. Azzal, hogy alázatosan elfogadod a kellemetlenségeket, a nyűgöket, abban is erősödni fogsz, hogy tovább képes legyél a komfortzónádon kívül tartózkodni mászás közben. Szokj rá, hogy elfogadd a kellemetlent.
A helyzet az, hogy az időnk véges ezen a Földön, és értékelnünk kell minden egyes pillanatot. A harcosnak a halál jó tanácsadója. Ez lehet, hogy furcsán és sötéten hangzik, de segít, hogy komolyan vedd az életet, hogy tudd, minden pillanat számít. A halandóság tükrében minden külsőleg meghatározott érték és a saját játszmáink is nevetségesnek tűnnek. A halál gondolata a harcost arra ösztökéli, hogy a figyelmét a fontos dolgokra irányítsa: a tanulásra és a növekedésre, olyan utakra, melyeknek "szívük van". Találjátok meg őket ,és induljatok el rajtuk.
Gyakorlatok
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése