Nevelésünk és szocializáció nyomán hajlamosak vagyunk az önértékelésünket az általunk elért teljesítmények alapján meghatározni. Ha az iskolában rossz jegyet szereztünk, a szüleink, vagy tanáraink megszidtak, ha ügyesen teljesítettünk egy a nevelőink által kiszabott feladatot, megdicsértek. Később ezek a külső jutalmazási/büntetési mintázatok az Egónkba épültek be. Így lehet az, hogy önmagunk értékét gyakran a teljesítményünk alapján határozzuk meg. Ha jól megy az üzlet, királynak érezzük magunkat, ha már megint nem sikerült a kunsztot megcsinálni, akkor gyengének.
Egyesek a sikert a felhalmozott vagyonnal, szakmai vagy társadalmi elismeréssel, mások pedig a legnehezebb onsight-olt úttal azonosítják. A nevelésünk nyomán arra vagyunk kondicionálva, hogy azt gondoljuk, hogy nagy elért teljesítmények értékesebb személlyé is tesznek minket.
És ez igaz is lehet, hogy egy üzletembert a vállalatánál sikerei a vezetősége szemben értékessé tesznek. Vagy egy orvost, akinek szakértelme és tudása folytán páciensei gyorsabban gyógyulnak, a közösségében értékes embernek tartanak.
De vajon értékesebb emberek vagyunk, ha 7a-t mászunk, mint ha csak 5b-t?
Nem valószínű... mégis szocializációnk folytán oly mélyen gyökerezik bennünk az érték és a teljesítmény kapcsolata, hogy tudat alatt hajlamosak vagyunk önértékelésünk alapjaként az általunk elért teljesítményeket venni.
De... ha a mászás során a teljesítményünk növelése motivációnk elsődleges forrása, egy önkorlátozó csapdába csaljuk magunkat...
És miért? Mert a teljesítmény egy a társadalom, vagy társak által meghatározott valami, ami teljesen relatív. Pisti és Laci előtt 5c-t mászni nagy teljesítmény, hízik az a májad, ahogy a kezdők előtt kunsztolsz az útban, és ahogy kitolod a kulcsrészt, miközben ők a fal aljában elismerően hümmögnek. Fél óra múlva melletted mászik el Zsuzsi, a 7a-s utat red point teljesítve, már senki nem téged figyel...
A teljesítmény tehát egy külsőleg meghatározott tényező. Azt mindenki érzi, hogy az elhivatott, vagy megszállott embereket, valami hatalmas belső motiváció hajtja céljuk elérése felé. Ez a motiváció teszi őket sikeresé, nem pedig sikerre való éhségük teszi őket motiválttá.
De nem baromság ezen ventillálni egy olyan sportnál aminek az egyetlen mérhető tényezője a vertikális előrejutás teljesítménye?
Ezt nevezhetjük teljesítmény paradoxonnak is. Jobban akarunk mászni, vagyis teljesíteni az útban. Mégis a teljesítmény alapú motiváció csak egy játszmája az Egónak, hogy még királyabbnak érezhessük magunkat azáltal, hogy mások felnéznek ránk. Így a motivációnk forrása külső.
A bejegyzésnek a mondanivalója nem az, hogy mindenki csúnya, rossz és gyarló, aki jól érzi magát attól, ha mások előtt sikerül egy nehéz dolgot véghez vinnie.
Sokkal inkább az, hogy ne hagyd, hogy kizárólag külső motivációs tényezők irányítsanak, mert ezek nem adnak stabil alapot a hosszú távú fejlődésre.
Két edzés között állj meg egy pillanatra. Gondold végig, mi is a motivációd a mászásban, hogy miért kezdted el, miért csinálod most?
A Rock Warrior's Way rendszer azt tanácsolja, hogy a mászóéleted egy szilárd, belső motivációs alapra helyezd, ami az állandó újdonsággal való szembesülés, a képesség és hit mindig valami új elsajátításában. A rendszer szerint az alapvető érték, ami alapján mérheted magad, az, hogy képes vagy-e újabb és újabb kihívások elé állítani magad, amiből új dolgot tanulhatsz.
Képes vagy-e belevágni egy eséstréningbe, ha félsz az eséstől? Ha gyomoridegességed van a reibungtábláktól, megpróbálod-e legyőzni a félelmed és mesterévé válni az egyensúlyozásnak?
Ha igen, a teljesítményed javulni fog...
Érdekel a folytatás?
Gyakorlatok a tudatosság fejlesztéséhez
Egyesek a sikert a felhalmozott vagyonnal, szakmai vagy társadalmi elismeréssel, mások pedig a legnehezebb onsight-olt úttal azonosítják. A nevelésünk nyomán arra vagyunk kondicionálva, hogy azt gondoljuk, hogy nagy elért teljesítmények értékesebb személlyé is tesznek minket.
És ez igaz is lehet, hogy egy üzletembert a vállalatánál sikerei a vezetősége szemben értékessé tesznek. Vagy egy orvost, akinek szakértelme és tudása folytán páciensei gyorsabban gyógyulnak, a közösségében értékes embernek tartanak.
De vajon értékesebb emberek vagyunk, ha 7a-t mászunk, mint ha csak 5b-t?
Nem valószínű... mégis szocializációnk folytán oly mélyen gyökerezik bennünk az érték és a teljesítmény kapcsolata, hogy tudat alatt hajlamosak vagyunk önértékelésünk alapjaként az általunk elért teljesítményeket venni.
És miért? Mert a teljesítmény egy a társadalom, vagy társak által meghatározott valami, ami teljesen relatív. Pisti és Laci előtt 5c-t mászni nagy teljesítmény, hízik az a májad, ahogy a kezdők előtt kunsztolsz az útban, és ahogy kitolod a kulcsrészt, miközben ők a fal aljában elismerően hümmögnek. Fél óra múlva melletted mászik el Zsuzsi, a 7a-s utat red point teljesítve, már senki nem téged figyel...
A teljesítmény tehát egy külsőleg meghatározott tényező. Azt mindenki érzi, hogy az elhivatott, vagy megszállott embereket, valami hatalmas belső motiváció hajtja céljuk elérése felé. Ez a motiváció teszi őket sikeresé, nem pedig sikerre való éhségük teszi őket motiválttá.
De nem baromság ezen ventillálni egy olyan sportnál aminek az egyetlen mérhető tényezője a vertikális előrejutás teljesítménye?
Ezt nevezhetjük teljesítmény paradoxonnak is. Jobban akarunk mászni, vagyis teljesíteni az útban. Mégis a teljesítmény alapú motiváció csak egy játszmája az Egónak, hogy még királyabbnak érezhessük magunkat azáltal, hogy mások felnéznek ránk. Így a motivációnk forrása külső.
A bejegyzésnek a mondanivalója nem az, hogy mindenki csúnya, rossz és gyarló, aki jól érzi magát attól, ha mások előtt sikerül egy nehéz dolgot véghez vinnie.
Sokkal inkább az, hogy ne hagyd, hogy kizárólag külső motivációs tényezők irányítsanak, mert ezek nem adnak stabil alapot a hosszú távú fejlődésre.
A Rock Warrior's Way rendszer azt tanácsolja, hogy a mászóéleted egy szilárd, belső motivációs alapra helyezd, ami az állandó újdonsággal való szembesülés, a képesség és hit mindig valami új elsajátításában. A rendszer szerint az alapvető érték, ami alapján mérheted magad, az, hogy képes vagy-e újabb és újabb kihívások elé állítani magad, amiből új dolgot tanulhatsz.
Képes vagy-e belevágni egy eséstréningbe, ha félsz az eséstől? Ha gyomoridegességed van a reibungtábláktól, megpróbálod-e legyőzni a félelmed és mesterévé válni az egyensúlyozásnak?
Ha igen, a teljesítményed javulni fog...
Érdekel a folytatás?
Gyakorlatok a tudatosság fejlesztéséhez
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése