Matka-kanyon

A májusi hosszú hétvégén összeurópai szar időt írtak, így letettünk a Wilder Kaiser-es, majd a paklenicai, legvégül pedig az omisi terveinkről is. Nem kis frusztráltságomban egyre elvetemültebb úti- és mászóhelyek nevét kezdtem beírogatni az Accuweather keresőjébe, de mindenhol csak eső-eső-eső. Aztán a Budapesttől 800 km-es sugarú kör déli végén, felcsillant egy kis napsütés, igaz csak két napra.

Skopje, Macedónia. Mit lehet mászni? A macedón főváros mellett húzódó mély szurdokban folyó Treska vizét a kanyon bejáratánál egy gáttal duzzasztották fel. Így festői tó alakult ki, melynek mindkét partján meredeken emelkednek ki a sziklák. A kanyon parkolójától és a gáttól 3 perc sétára található az 1389-ben épült Szt. András kolostor kis bizánci stílusú templomépülete mellette puccos étteremel, és a turistacsoportokra váró csónakosokkal, akik a kanyon végében, gyalog 2 és fél órányira található barlanghoz viszik a lustább kirándulókat, de egy euróért át is visznek a tó szemközti oldalán található Otmar szikla lábához. Így igazán gyorsan meg lehet közelíteni ezt a 150-200 méter magas mészkőormot, de 9 óra előtt nem fognak révészkedni a vízitaxisok.

Az Otmar elsősorban trad mászó hely, de a közepesnél nehezebb utakban régi szögek mellett már új nittfülek is be vannak fúrva. Ez nem is baj, mert a szikla finoman szólva nem kompakt. Nyilván ehhez a tavaszi szezon is rátett egy lapáttal. A tél után nem volt olyan fogás, ami ne kotyogott volna. A teremben töltött tél és az előző este megivott macedón vörösbor hatására az év első trad mászása kifejezett ideggyengeséggel, félelemmel és reszketéssel kezdődött. Kicsicskulva egy borzalmasan törős bevágásból, egy jól nittelt élet szemeltem ki. Ezen az egyébként VI+ -os élen a fogások függőleges oldalhúzók , a lépések pedig reibungosak voltak. Mindez egy kitett élen? Nehéz elképzelni, hogy ezek együtt megjelennek? Mászni sem volt egyértelmű... Jobbnak láttuk ennél valamivel könnyebbet keresni.


Végül egy IV-esben mászunk fel, mozgó kövek közé ékelve, gallyakat meghurkolva, törős repedéseket szögelve. Minden köztes lélektani volt, nem lett jó volna beleesni. Aztán az Otmar csúcsára, már könnyű út visz fel. A panoráma gyönyörű. A szikla csúcsa alatt a Szt. Miklós kolostor húzódik meg kis tisztáson gyönyörű több száz éves freskókkal és egy kúttal. A csúcsról a Treska felduzzasztott vize csillan meg, az étterem és a Szt. András kolostor aprónak tűnő épületeitől zene szűrődik fel.

Egy kötélhosszt kell ereszkedni a csúcsról új ereszkedőszemekből  Szt. Miklós kolostorhoz vezető ösvényre. A kötél elakad, nem lehet lehúzni. Nagyon utálok visszamászni elakadt kötélért, de most kivételesen élvezem. Az ereszkedőpályán visszafelé mászva megtaláljuk a szikla egyetlen kompakt részét. A helyiek szépen ki is nittelték, persze ez most mindegy, mert az elakadt kötélen húzogatom fel fél kézzel a pruszikomat. De még így is élménymászás, nagy peremekkel, kompakt bombabiztos mészkövön, főleg a törős nyugati fal után esik jól. A késő délutáni nap újra szemembe vakít. Elrendezem a csomót, ami beakadt egy repedésbe és visszaereszkedem. Pár perc múlva már a kolostorban hűsölünk.

Visszaérve a tó partjára, füttyentünk a révésznek. Beülőben szállunk ki a csónakból, végigcsörgünk
 a parkolóig. Hamarosan Skopje óvárosában füstölög előttünk a sült bab és a csevap, miközben sorra sírnak fel a müezzinek hangjai a minaretek hangszóróiból.

Az Otmar szikla nem az a hely, amiét 800 kilométert autóznál, de a Matka-kanyon szépsége és Skopje ottomán óvárosa megér egy 2 napos kitérőt, ha például épp a Meteórákra tartasz Szerbián és Macedónián át.

Wadi Rum

Az őszi éjszaka gyorsan ráborult a sivatagra, ez nyugtalanná tesz. Az oldalsó ablakokon feszülten bámulok ki a feketeségbe, egy útjelző táblára várva, hogy megtudjam mennyire vagyunk a határtól. A busz még órákkal ezelőtt robbant le. Nem tudom, mennyi időt tölthettünk céltalanul kószálva a Holt-tenger kiszáradt partján, mire megérkezett a váltás, ami  továbbvitt. Nincs már sok időnk, ha nem érünk be időben, a határt estére bezárják. Pár percünk maradt. Az utolsó métereket gyalog tesszük meg, épp időben. Úgy érzem, mintha valami inverz célszalagot tépnék át ahogy aznap utolsóként átlépem a határt, unott határőrök, és a körénk gyűlő taxisofőrök gyűrűjében. Sikerült. Furcsa érzés kerít hatalmába, ahogy pár perccel később az ismeretlen éjszakában suhanunk tovább. Halvány fekete sziluettek kezdenek fölénk nőni, ahogy a főútról lekanyarodva Rum falu felé tartunk, aminek a szélén verünk tábort.

A müezzin énekére a Jebel Rum keleti falának tömbje visszhanggal felel. Az erősítők és sziklák kánonja az állatok nyüzsgésével összeérve olyan  kakofóniává válik, ami a hajnali derengésben mintha meglebegtetné a falut. Aztán a fények beérnek. A szürke derengésből a falak, percek alatt barnává, téglavörössé, aztán élénk narancsszínűvé válnak. Ahogy a nap felbukik a Jebel um Ishrin tömbje fölött, a sziklák elnyerik nappali sárgásbarna színüket.

Átvágunk a falu szélén a Kharazeh kanyon irányába. A nyájat őrző kutyák morogva követnek, terelnek minél messzebb az állatoktól. A kemping beduin gondnoka két apró fehér gránit tömböt mutatott,hogy a masszívum alapjára ott a legkönnyebb felmászni. A gránittömbökön felmászva, homokkő platón találjuk magunkat, körben hihetetlen sziklaalakzatok. A törékeny homokórákat, és peremeket óvatosan fogva, inkább nyitott reibungos fogásokon mászunk négykézláb egyre beljebb a hegy gyomrába, sikátorok labirintusában. Térképünk nincs, kőbabákat követünk, de pár óra után zsákutcába kerülünk. Nincs nálunk kötél, 10 -15 métert kellene egy beláthatatlan repedésben lefelé szólózni. Visszafordulva a környezet egészen máshogy néz ki, nehéz tájékozódni, nem találjuk azt a lemászást, amin feljöttünk. Az utat keresve elcsendesedünk, hangokat hallunk. Gyorsan lemászunk, és mások helyismeretét kihasználva megtaláljuk a hegyen átvezető utat.

A végtelennek tűnő sivatagon vágunk át megkerülve a Jebe Um Ishrin masszívumát. Roppant, soha meg nem mászott falak tornyosodnak fölénk. Órák múlva a kempingbe visszaérve a Jebel Rum falát kémlelem mászók után. A keleti falat csak délután lehet mászni, mikor árnyékába kerül.

A falak kemény vörös homokkőből állnak, mely lehetőséget biztosít repedés- és táblamászásra. Az utóbbihoz az út tökéletes ismerete szükséges, gyakorlatilag semmilyen biztosítási pontot nem lehet elhelyezni ezeken a szakaszokon. Néha-néha letört tömböket lehet meghurkolni, repedésekbe friendeket berakni. A bevágásokban, kéményekben visznek a könnyebb utak, ahol sok homokórát lehet megfűzni. De köztest itt is csak 10-15 méterenként lehet betenni, a nehéz részeket gyakorlatilag mindig át kell

 szólózni a földig esés kockázatával. Fúrt nittek egy-egy sportutat leszámítva csak a népszerű utak ereszkedő standjaiban vannak. 

Másnap a Nabbateus normálúton (II-III) túrázunk fel a Jebel Rum csúcsára. A kanyonok és a csúcsplató puha fehér hommokkő labirintusában eltévednénk, ezért kelletlenül, vezetőt fogadunk. Megpróbálom rábeszélni, hogy Keletről másszunk, apjáról elnevezett Hammad (V-VI) úton, melyben izgalmas felszökések színesítenék a könnyű mászást, de nem hajlandó minket azon az úton vezetni, melyet apja mezítláb szólózott annak idején. Inkább sportmászásra ajánl fel nekünk a felszerelést, de inkább a hegyen barangolok. A kelet-nyugati traverz így a legkönnyebb megmászása a hegynek. Néhol- egy egy kitettebb reibungosabb betéttel, egy-két  rövid, kéményecskével, de a kötél végig a zsákban marad. Kénytelen vagyok félretenni a mászó ambícióimat. Ahhoz, hogy itt valakinek babér teremjen, rengeteg nagyfalas trad és homokkő mászó tapasztalatra van szükség, nagyon sok slószra, és még több helyismeretre. Hibázásnak helye nincs. A táborba visszaérve egy osztrák hegyivezető keserűen meséli, hogy bokáját szegte esés közben, a mászótúrának ezennel vége. 

A miénknek is. Kirázom a homokot a sátorból, összepakolok. Csak ízelítőt kaptunk ezeknek a hatalmas homokkőfalaknak a varázsából, a sivatagból, a beduin életmódból, akik a falut és a környéken szétszórt sátrakat lakják. A fuvaromra várva ülök az út szélén, nézem, ahogy homályba borulnak a falak. Azon gondolkozom itt tudnék-e maradni hosszabb időre, kitanulni a repedésmászást, lélekben megerősödni a biztosíthatatlan szakaszok átmászáshoz.