Rock Warrior's Way 2. 2.: Mentális pozíció

Az előző fejezetben megtanultuk, hogy az saját magunkkal vívott Ego játszmákat, hogy tudjuk megszüntetni, és a tanulást, és a pozitív kihívást előtérbe helyezni. Így egy szellemileg nyitott állapotba kerülünk, ahol minden egyes kihívás lehetőséget jelent, hogy megismerhess magadból és a világból valami újat.

Adj magadnak teret a tanulásra, és a lehetőségeid kitágítására! Lehet, hogy elkönyvelted magadról (a korábbi teljesítményeid miatt), hogy csak 5c-ig tudsz mászni előre. Ez a tudat azonban korlátoz. A könyv szerzőjének elmondása szerint sok mászóval sikerült pusztán azzal megugrani a szintet 5c és 6b között, hogy képesek voltak levetkőzni az önkorlátozó kategóriába sorolást.

A tanulás ebben az esetben arról szól, hogy képes vagy-e megváltoztatni a képességeidbe vetett hitet. Ne hagyd, hogy az önmagadat védő gondolatok miatt ne lépd át a komfortzónádat, és hogy ragaszkodj a képességeidet lekorlátozó elgondolásaidhoz.

A belső monológunkban tetten lehet érni az önkorlátozó mechanizmusokat, de szerencsére ezeket tudatosan felül lehet írni. A szándékos belső monológok:

1. Pozitív attitűdöt fejeznek ki
2. Aktív, erőt adó szavakat használnak
3. Hatékony irányba irányítják a szavakat
4. Kérdésekben vannak megfogalmazva

1. Magadban úgy fogalmazd meg a mondataidat, hogy az lehetőséget tükrözzön, ne könyveld el valamiről, hogy "lehetetlen", a cipőd túl kopott, a karod túl rövid hozzá stb. Ezzel eldobod magadtól a lehetőséget, hogy sikerüljön a kihívás.

Ha lehetőségekben gondolkozol, és tudatosan azt mondod magadnak: "Mit tehetnék, hogy elérjem azt a fogást?" a kérdésed máris egy lehetőséget fejez ki, fejben ezzel elkezded megnyitni magad számára az utat.

2. Segíthet még, ha un. "erővel" bíró szavakat használsz. Itt egy példa, hogy a megfelelő szóhasználat hogyan nyithatja meg az elmédet a megoldásra:

Mi okozza a legnagyobb problémát számodra a mászásnál? - A legnagyobb problémám az eséstől való félelem. - Ez a kérdés egy olyan választ implikál, ami passzív, nem ösztönöz, az esés elkerülésének fontosságát sulykolja tudattalanul.

Ezzel ellentétben: Mi a legnagyobb kihívásod a mászóteljesítményed javításában? - A legnagyobb kihívásom az  eséstől való félelemmel való megküzdés.

Érzitek a különbséget, ugye? Az utóbbi felhív, aktív ösztönöz. Nagyon nem mindegy, hogyan fogalmazzuk meg magunknak ezeket a kérdéseket.

3. A gondolataidat aktívan, a pozitív kimenetelek irányába fogalmazd meg. Nehogy elfelejtsem elzárnia gáztűzhelyt vs, ellenőrizd, hogy elzártad a gáztűzhelyt! Az irányított gondolatok arra valók, hogy valami pozitívat hozz létre, nem arra, hogy elkerülj valami rosszat! Ez különösen igaz a mászásnál.

4. Amikor egy akadállyal szembesülsz, inkább kérdésekben beszélj magadhoz ,mint állításokban. A kijelentések nem hagynak lehetőséget, leszűkítik a mozgástered. Az esés innen túl veszélyes helyett Hogyan tehetném biztonságosabbá az esést? ezek a kérdések magukban foglalják már a probléma megoldására tett kísérletet.

Szavak, amiket jobb elkerülni:
Siker és kudarc - A teljesítményfókuszú gondolkodás értékelő szavai...
Aggódni, félni - passzív szavak, nem segítenek a megoldás megtalálásában
Próbálni - Ezt már Yoda mester is megmondta, hogy nem jó szó :) Amikor ezt mondod, hogy próbálsz, a kontrollt tudattalanul részben elveszíted, mert  külső feltételes tényezők et implikál a szó, amire nincs ráhatásod.

Kapcsolódó gyakorlatok ifjú szikla padavanoknak

Rock Warrior's Way 2.1.: Az apró részletek: Testtartás és légzés

Az előző fejezetben elsajátított képességekkel a figyelmedet elterelő és az erődet elszívó önmagaddal való játszmákat tanultad meg megszüntetni. Ezek után a képes vagy a figyelmedet a mászásra fókuszálni.

A mászás tele van apró részletekkel, amiket nem veszünk észre. Ilyen a testtartásunk például. Hiába értjük, hogy ez nagyon fontos a mászás szempontjából, "kivitelezéskor" mégis mással vagyunk elfoglalva. Tipikus eset:

A mászó az utolsó nittől 4 méterre mászott el, és alig várja, hogy újra akaszthasson. Feszült, a fogásokat túl nagy erővel szorítja, és teste nincs egyensúlyban. Már majdnem kiesik az útból, mikor végre akaszt. Megnyugszik, és a következő pillanatban hirtelen talál egy jobb fogást, lábbal kitámaszt, egyensúlyba kerül. Akasztás előtt úgy érezte majd kiesik az útból, utána pedig hirtelen megnyugodott, és megtalálta a megfelelő pozíciót. Ismerős a történet?

A figyelem az eséstől való félelemtől széthullott. A mászó ezért nem vette észre a sziklában rejlő apró lehetőségeket, és a rossz testtartását, ami gyorsan szívja el az erejét. Csak egy dolgot látott, a nittet, amit meg kell akasztania.

A fejezet ezekről az apró dolgokról fog szólni...

A testtartás

A rossz testtartással rengeteg erőt pazarlunk el. Ha a testünk nincs egyensúlyban, az izmoknak kell erőt kifejteni, hogy megtartsanak. De akármilyen hihetetlen, a helyes tartás önbizalommal is eltölt minket. A testbeszéd nem csak kifelé működik, de a saját elménk felé is visszajelzést ad, még ha ez nem is tudatosul.  Ez a gondolat elsőre akár furcsának tűnhet, de ha testünkre és elménkre egy egységként gondolunk máris egészen magától értetődő a gondolat. A Rock Warrior's Way második moduljának fontos eleme az ún. testelme (bodymind) működésének tudatosítása és javítása.

A jó tartás megnyitja a mellkasi üregedet, ezáltal a javítja a légzés minőségét. A készültség és éberség állapotába helyez.

A testtartás másik fontos része az arckifejezés. Az arckifejésünk általánosan kifejezi a lelkiállapotunkat. De sok pszichológiai kísérlet támasztja alá, hogy nem csak kifejezi, hanem a testtartáshoz hasonlóan visszajelzésként szolgál agyunk számára, és így az arckifejezés hozzá is járul a tudatállapotunkhoz.

A mászás alatt tehát igyekezzünk odafigyelni milyen arcot vágunk, és a nehezebb mozdulatoknál se grimaszoljunk. A grimasz elődje az evolúció során a védekező vicsorgás volt, ami a félelmet, felfokozott állapotot jelzi közeli rokonainknál. Ez az előbb vázolt elv alapján nem hoz jó pozícióba a helyzetben. Ha grimaszolsz a látószöged is csökken, csőlátás alakul ki, ami szintén nem segít a fogások megtalálásában.

A testelme integrációja - Légzés

A légzés az egyetlen életfunkciónk melyet teljesen akaratlagosan vagy teljesen akaratlanul működik. A spontán légzés a testelme állapotát fejezi ki. A tudatos légzés pedig képes befolyásolni ezt az állapotot. A biofeedback elve itt is működik; a légzésünk a legerősebb eszközünk, hogy befolyásoljuk a tudatállapotunkat., és leküzdjük a stresszes helyzeteket.

Ha feszültek vagyunk, a légzésünk felületessé és rendszertelenné válik. Talán még vissza is fojtjuk a lélegzetünket, amitől pedig még feszültebbé válunk. Tehát a stressz rossz légzést okoz, és a rossz légzés pedig tovább fokozza stresszt. A légzés tudatosítása és kontrollja sziklamászás közben csökkenti a felmerülő stresszt, így jobb döntéseket hozhatunk, és nem fáradunk el annyira.

A legjobb, ha a nehéz részek előtt elkezdesz odafigyelni a légzésedre, és tudatosan megpróbálod elmélyíteni, lelassítani és egyenletesebbé tenni  azt.

Ez sok gyakorlást igényel. Figyeld meg a kezdet a mellkasodra és hasadra téve, hogy inkább mellkasi, vagy hasi légzéssel lélegzel-e? Ez utóbbi mélyebb, egyenletesebb, állítsd át erre a lélegzeted.

A jó légzés tehát:

1. Eloszlatja a félelmet
2. A figyelmedet a testedre és a jelenbe fókuszálja (nem arra gondolsz, hogy esel ki az útból)
3. Az izomműködéshez több oxigént biztosít, széndioxid el, kevesebb tejsav képződik, lassabban durransz be (ez elég evidens :)

Egy gyakorlat, mely segít a légzésed tudatosításában és elmélyítésében:

Ahogy mászol, figyelj oda, hogy folyamatosan lélegezz. Minden egyes kilégzés a hasizmaiddal segíts rá a rekeszizmokra, hogy "teljesen kipréseld" a levegőt a tüdődből. Ez automatikusan elmélyíti a belégzést és meghosszabbítja a ki-belégzés folyamatát. Ha mindezt félhangosan teszed, akkor könnyebben tudatosul a folyamat.

Még több okosság itt.

Gyakorlatok az elmélet megvalósításához itt.

Rock Warrior's Way 1.4. Tanulás és Erő

Tehát az előző bejegyzés tanulságaként összefoglalhatjuk: önmagunk teljesítmény-alapú megítélése helyett, más alapokra kell helyeznünk az önértékelésünket. Ami fontos, hogy elfogadjuk a kihívást és merjünk tanulni. Merjük elhagyni a komfortzónánkat és új dolgokat megtapasztalni.

Tulajdonképpen nem az a célunk, hogy meghódítsunk egy 20 méter magas élettelen ásványtömböt, hanem, hogy tanulás által kitágítsuk képességeink határait.

Ha a tanulásra fókuszálunk, a tudatosságunk javulni fog. Nem fogunk mászás közben külső tényezők miatt szorongani, így jobban a tevékenységnek tudjuk szentelni magunkat.

Ha hibázol, ne csüggedj, ne éld meg kudarcnak, hogy kiestél az útból! Ne dühöngj rajta, és ne is érezd magad áldozatnak. Inkább figyelj arra, hogy mit tanultál. A hiba amit vétettél, ha jól átgondolod, hozzásegít, hogy legközelebb jól oldhasd meg a problémát.

Az önértékelésed alapja tehát nem a teljesítmény, hanem a tudat, a tudás és képességeid kiteljesítésére való elkötelezett törekvésed legyen!

Persze ez nem megy varázsütésre. A legtöbbünknél vegyesen alkotják a mászáshoz való motivációt külső és belső tényezők. Ha a belső motivációs tényezők szerepét és a külsőkét (mint az állandó összehasonlításból fakadó teljesítménykényszer) Gondold végig, mi érdekel és mi motivál a mászásban? A természet szeretete? A társaság, barátok? Kihívás? Vagy mások elismerése?

A külső motivációs források az Egó pumpálásáról szólnak elsősorban, ezek helyett érdemes az igazán belülről fakadó forrásokra fókuszálni.

Erő csapdák

A személyes erőnket, képességeinket azonban gyakran nem használjuk ki jól, hanem elvesztegetjük. Ezek az erő csapdák személyiségünk részei. Az egyik ilyen az önmagunk fontosságába vetett hit,hogy elhitessük magunkkal, mennyire királyok is vagyunk, hogy jobbak vagyunk, mint mások.
Egy másik ilyen csapda az állandó, megváltoztathatatlan én tévképe. Az Egónk a személyes történetünk alapján állít fel egy képet magunkról, és megpróbálja elhitetni velünk, hogy tulajdonképpen mi a múltbéli cselekedeteink és gondolataink vagyunk. Az azonosulás a múltbéli cselekedeteinkkel szintén egy csapda.
Hogyan gátol minket a személyes történetünk a jelenben? Például miközben mások figyelik ahogy mászok elkezdek azon aggódni, hogy nem sikerül úgy teljesíteni, mint ahogy a magamról kialakított "menő mászó" kép megkövetelné. Ezek a gondolatok gátolnak és elvonják az energiát és figyelmet az útban felmerülő valódi  feladatról, a mászásról.

Erő szivárgások

Ezek olyan berögződött viselkedés mintázatok, melyek szintén elvonják az erőt a feladattól.
Ilyen lehet a negatív belső monológunk, vagy a mászás után az önértékelő gondolataink. Az emberek hajlamosak teljesítményüket a mászás után saját belső tulajdonságukká alakítani. Pl. lassan másztam ki egy kötélhosszt -> Lassú mászó vagyok. Ezek a negatív belső monológok szintén elvesznek az erőnkből, ezeket el kell csendesítenünk.

A másik két nagyon fontos erő szivárgás a reménykedő és a kívánó gondolatok. Ezek passzív állapotok ugyanis, melyek nem segítenek hozzá a kunszt megmászásához. A reménykedés külső megoldásban való hagyatkozás (talán lesz egy nitt az áthajlás után), amivel nem a probléma megoldására teszünk kísérletet (hogy mászom ki az áthajlásból). Amikor reménykedünk nem keressük aktívan a megoldást, nem képzeljük el, hogy uraljuk a helyzetet.

Amikor kívánunk (bárcsak könnyű rész jönne ez után a kunszt után) egy fantáziavilágba menekülünk az itt és most-ból. Ahelyett, hogy valami könnyűt kívánnál magadnak az útba, koncentrálj arra, hogy oldod meg az előtted álló szakasz kimászását!

Gyakorlatok

A hegymászás pszichológiája (in memoriam Viktor Frankl)

Mégis mi vonz bennünket a hegyre? Mit élünk ott át? Nehéz szavakba önteni azt a belső hajtóerőt, ami a tekintetünket a havas csúcsokra irányítja, hogy azután mágnesként húzzanak magukhoz. Miért vagyunk boldogok, ha elértük a csúcsot,  mit is jelent számunkra ez? Miért érezzük, kicsit másnak magunkat, mint mielőtt felértünk volna? Mégis mi játszódik le bennünk?

Halálának 15-ik évfordulóján Viktor Frankl-re emlékezünk, aki filozófus-pszichiáterként és hegymászóként életével, munkásságával adott válaszokat ezekre a kérdésekre, ars poeticájában sokunk rejtett, belső motivációját öntötte szavakba. Az életfilozófiája, melyet mászásai és a hegyekben töltött idő alakítottak, később az általa kifejlesztett logoterápiában köszön vissza, mely az ember szabadságát, és saját élete iránti felelősség érzését erősíti.

A hegy - az élet tanítómestere...

Viktor Frankl, filozófusként, pszichológusként és hegymászóként elsőként válaszolta meg, hogy mik lehetnek az ember indítékai a hegymászásban. Frankl nem azért mászott, mert a hegy egyszerűen csak "Ott van", mint ahogy George Mallory válaszolt, amikor megkérdezték tőle, miért akarja megmászni az Everestet, vagy ,hogy "meghaladhassa a szükségtelent" (Lionel Terry), számára a hegy az élet tanítómestere volt. A hegymászás emberi,  az életnek értelmet adó pontjait foglalta szavakba, és ezeket párhuzamba állította az élet céljaival. Jobban mondva, a hegymászásról alkotott gondolatait mindig a boldog és sikeres élettel állította párhuzamba. Életünkben az általunk kitűzött célok elérése (pl. a csúcs megmászása) boldogságérzetet keltenek. Ez vált logoterápiájának alapjává: Találj ki egy célt, küzdj meg érte, érd el, és új ember leszel. Frankl, aki az élet értelmével sokat foglalkozott élete nehéz és kilátástalan helyzeteiben (éveket élt túl az éhező theresienstadti gettóban, és élve szabadult Auschwitzból, ahol családját elpusztították) mindig a kihívás jelentőségéről írt. Aki vállalja a kihívást, életútjának célt és értelmet ad. A csúcsra, vagy épp egy útra tekintve, jól definiált célt állítunk magunk elé. Egy ilyen cél orientál, megnyitja az elmét, és energiákat szabadít fel. De Frankl szerint a a teljes, értelmes és boldog élet másik előfeltétele a konkrét célok elérése mellett a félelem legyőzése.

A szellem ereje a félelem felett

A kérdésre, hogy miért kezdett el mászni, Frankl azt válaszolta: "Féltem tőle." De hát bele kellett volna törődnöm? Nem tudok-e vajon erősebb lenni, mint a félelmeim? Mikor mászás előtt a félelem kezdett hatalmába keríteni, mindig azt kérdeztem magamtól, hogy ki is az erősebb? Én, vagy ez a kis rohadék bennem? Tudtam, hogy le tudom győzni. Tudja van valami az emberekben... A szellem ereje a félelmek és a lélek gyengesége felett.

Amint a hegymászásban, úgy az életben is fontos a szellem ellenállása és ereje a félelmek felett. Ez ad lehetőséget az ember képességeinek kitágítására. A mászásban pont ezt a szellemet erősítő gyakorlatot ismerte fel, amellyel a mindennapi élet félelmeit is le lehet győzni, vagy kontrollálni őket. Természetesen a pszichiáter számára a hegymászás sosem szólt versenyről, másokkal való rivalizálásról, hanem a saját magunkról szóló küzdelemről. 

Filozófiája és módszereinek lényege ez volt: Helyezkedj szembe félelmeiddel, mondj igent az életre, bármitől is szenvedsz épp és a problémákat úgy szemléld, mint az élet kihívását, hogy a nagy egészhez valamit te is hozzá tudj tenni. Minden benned van, hogy megváltoztasd a helyzeted és önmagad. Frankl doktor a tériszonyának az utolsó pofont akkor adta, amikor 70 évesen megszerezte a repülési engedélyét. 

A Rax, az élethegy.

"A Rax mindig is lenyűgözött. A fennsík az egyetlen hely az életben, ahol igazán el tudok mélyülni." A szemlélődés terepe, ahonnan a gondolatait, inspirációját merítette, és fontos döntéseit is itt hozta meg. Ugyanakkor a Preinerwandon, ami a kedvenc mászóhelye volt, nem a szemlélődő, hanem cselekvő, aktív emberként viselkedett, egy egészen másik tudatállapotban, egészen más környezetben.

A hegyek, mint az "aszkézis szekuláris szigetei"

Egy az OEAV 1988-as jubileumi rendezvényén a fogyasztói társadalom által kielégített szükségletekről, és az ebből a jólétből fakadó céltalanságról beszélt. Az embereknek ma nem kell már megküzdeniük a betevő falatért, kényelem veszi körbe őket. Minden birtokukban áll, ami a kényelmes élethez kell, csak ebben a helyzetben, amikor nem kell törekedni semmire, pont az ember életcéljai vesznek el. Ideálok, célok felé törekvés nélkül az ember képtelen boldogan élni. Ezekért viszont küzdeni kell, hogy elérhessük őket. Frankl úgy látta, ez a küzdeni akarás, és a kapcsolódó frusztrációtűrés és türelem lassan kiveszik az emberekből.

Megoldás ebből az állapotból, ha az alapvető szükségleteiben kielégített ember önmagának szándékosan tűz ki célokat, ezáltal magasabb szintű szükségleteket generál. Ezeknek a szükségleteknek a kielégítése és elérése érdekében más dolgokról pedig lemond. A jóléti társadalom közepén így hozza létre az egyén a saját céljait, melyek lemondással járnak, de értelmet adnak az életnek. Itt látta Viktor Frankl a sportok és különösen az alpinizmus szerepét életünkben.

Forrás: bergnews.com

Ha érdekel, hogy hogy tudnál a mászásban fejben erősödni, félelmeket miképp lehet legyőzni, olvass bele a Rock Warrior's Way jegyzetekbe :) 

Rock Warrior's Way 1.3.: Tudatossá válás - A belső gátak áttörése

Ahogy az előző fejezetben a teljesítmény alapú motiváció sekélyességét fejtettük ki, természetesen felmerül a kérdés, hogy miként lehet ezt megváltoztatni? Egy biztos, nem könnyű, mert ezek a gondolatmintázatok, attitűdök mélyen gyökereznek. De amint gondosan megfigyeltük, hogy miként működik a teljesítmény alapú önértékelés, már el is kezdtük megváltoztatni őket. Először egy olyan értékrendet kell felállítanunk, amin keresztül mélyebb forrásokból szerezhetjük a motivációnkat. Ez az új értékrend nagyobb erőt ad nekünk ,hogy a kihívásokat elfogadjuk legyen szó a mászásról, vagy az élet más területeiről. Ehhez fokozott tudatosság és éberség szükséges. Emellett az új gondolatok és észjárások a komfortzónánkon kívülre vezetnek bennünket. A komfort zónánk pedig tele van önvédő mechanizmusokkal. Ezek nem csak öngátló szokások, de tudattalan folyamatok is, amelyek megakadályoznak az objektív önvizsgálatot.

A Megfigyelő

Mint minden Rock Warrior modulnál, így itt is a figyelem fókusza a lényeg. Egy pillanatra figyeld, a gondolataid áramlását. A gondolatok sorban futnak végig a tudatodon, látszólag mindenféle kontroll nélkül, az elméd generálja őket egymás után.
Egyszerűen csak "lépj hátra", és figyeld őket külső szemlélőként. Ha így "hátra lépsz", hogy gondolatid áramlását kívülről figyeled, elérted a Megfigyelő állapotot. Ezzel elkülönítheted magad a gondolataidtól, melyek befolyásolnak mászás közben. Még fontosabb, hogy megadja a szükséges objektivitást. Az önkorlátozó és önsorsrontó gondolatoktól ugyan nem szabadít meg, de segít, hogy kevésbé uralkodhassanak el rajtad mászás közben.

Teljesítmény, önmagunkról alkotott kép és önértékelés

Ha az önértékelésünk alacsony, nehézséget fog okozni elképzelni magunkat olyan nehéz mozdulat kivitelezése közben, ami szükséges a kiszemelt projektedben. Magyarul ha nem tudod elképzelni magad, hogy megtedd őket, nem fogod tudni megtenni őket. Egyszerűen ehhez a sporthoz(és az élet minden más területén is) szükséges, hogy elhiggyük, hogy "Meg tudom csinálni."

A világ összes edzése sem lesz elég, ha nem adsz magadnak teret, hogy hihess magadban. (Itt érdemes elgondolkodni, hogy az edzés alatt mennyi örömmászást engedélyezünk magunknak, és mennyit szívatjuk magunkat a határunk felett lévő projektekben, amik csak frusztrálnak.)

Persze az önértékelésünket nem tudjuk egyik pillanatról a másikra megváltoztatni, hanem fel kell tárnunk az okait. Ehhez szerencsére nem kell pszichológusnak lenni. Az egészséges emberek önértékelése főleg a korábbi negatívnak ítélt teljesítmények alapján szenved csorbát, melyek jobban megkötnek, mint kellene.

(Szerintem mindenkinek van olyan ismerőse, aki nem száll be egy bizonyos nehézségű útba egy mászóiskolában, ha ismeri a számozást, mert az neki "nem megy". Miközben képes felmászni, ha nem ismeri hányasért adjak azt...)

A korábbi teljesítményeidnek egy platformként kell szolgálniuk, amiről tovább fejlődünk, nem gátként, aminél nem tudunk jobbat!

Gondolj vissza legjobb mászásaidra. Egészen biztosan kevés negatív gondolat fordult meg a fejedben, gondtalanul és felszabadultan tudtál a mászásra koncentrálni. Viszont nem valószínű, hogy a teljesítményed miatt aggódtál, hogy miként fog majd egy nehéz mozdulat sikerülni, nem voltak stresszes várakozások, elvárások magad irányába.

Gondolj arra, amikor a szellemi összeszedettséget hozta meg az áttörő sikert, és emlékeztesd magad, hogy meg tudod haladni önmagad anélkül, hogy fizikailag erősödtél volna.

Ha képes vagy teljesen elfogadni azt a nézőpontot, hogy te, illetve az elméd az ami korlátoz téged, és nem valamiféle külső tényező (az a rohadt zsíros fogás, túl messze van a lépés, a cipőm miatt nem tudtam kimászni stb...) , akkor azáltal, hogy a problémát internalizáltad lehetőséged nyílik megküzdeni vele, és nem másra mutogatni. Ha ez megtörtént nagy lehetőségek nyílnak meg előtted.

A másik fontos szempont az önértékelés. Gyakran ezt a teljesítményünk alapján tesszük, ami nem biztos, hogy előre mozdít... Ma kimásztál egy 6c+-os utat, királynak érzed magad. De holnapután kialvatlan vagy, vagy nem tudsz koncentrálni, mert a munkádon jár az agyad, és képtelen vagy átvergődni a 6a-t. Ettől szarul érzed magad. De most komolyan, tényleg a külső tényezők rád gyakorolt hatásának szeszélyei szerint kell, hogy érezd magad, és gondolkodj magadról? Nem. Az önértékelésnek egy belső értékrendhez való igazodás alapján kell kialakulnia, nem egyes jó, vagy rossz teljesítmények alapján. Ha te megpróbáltál mindent, és meghaladtad önmagad, elfogadtad a kihívást, akkor hű voltál az elveidhez és ez a fontos, ez az érték, ami alapján magadat mérni érdemes. Az igazi értékek a tanulásra, az új megismerésére, önmagunk meghaladására való hajlandóság, nem az, hogy sikerült-e uralni azt a nyitott fogást, vagy sem. A tudatossá válás másik nagyon fontos aspektusa tehát, hogy az önértékelésed elválaszd a teljesítményedtől.

Folytatás...

...és gyakorlatok

Rock Warrior's Way: 1.2. Tudatossá válás - Teljesítmény

Nevelésünk és szocializáció nyomán hajlamosak vagyunk az önértékelésünket az általunk elért teljesítmények alapján meghatározni. Ha az iskolában rossz jegyet szereztünk, a szüleink, vagy tanáraink megszidtak, ha ügyesen teljesítettünk egy a nevelőink által kiszabott feladatot, megdicsértek. Később ezek a külső jutalmazási/büntetési mintázatok az Egónkba épültek be. Így lehet az, hogy önmagunk értékét gyakran a teljesítményünk alapján határozzuk meg. Ha jól megy az üzlet, királynak érezzük magunkat, ha már megint nem sikerült a kunsztot megcsinálni, akkor gyengének.

Egyesek a sikert a felhalmozott vagyonnal, szakmai vagy társadalmi elismeréssel, mások pedig a legnehezebb onsight-olt úttal azonosítják. A nevelésünk nyomán arra vagyunk kondicionálva, hogy azt gondoljuk, hogy nagy elért teljesítmények értékesebb személlyé is tesznek minket.

És ez igaz is lehet, hogy egy üzletembert a vállalatánál sikerei a vezetősége szemben értékessé tesznek. Vagy egy orvost, akinek szakértelme és tudása folytán páciensei gyorsabban gyógyulnak, a közösségében értékes embernek tartanak.

De vajon értékesebb emberek vagyunk, ha 7a-t mászunk, mint ha csak 5b-t? 

Nem valószínű... mégis szocializációnk folytán oly mélyen gyökerezik bennünk az érték és a teljesítmény kapcsolata, hogy tudat alatt hajlamosak vagyunk önértékelésünk alapjaként az általunk elért teljesítményeket venni.

De... ha a mászás során a teljesítményünk növelése motivációnk elsődleges forrása, egy önkorlátozó csapdába csaljuk magunkat...

És miért? Mert a teljesítmény egy a társadalom, vagy társak által meghatározott valami, ami teljesen relatív. Pisti és Laci előtt 5c-t mászni nagy teljesítmény, hízik az a májad, ahogy a kezdők előtt kunsztolsz az útban, és ahogy kitolod a kulcsrészt, miközben ők a fal aljában elismerően hümmögnek. Fél óra múlva melletted mászik el Zsuzsi, a 7a-s utat red point teljesítve, már senki nem téged figyel...

A teljesítmény tehát egy külsőleg meghatározott tényező. Azt mindenki érzi, hogy az elhivatott, vagy megszállott embereket, valami hatalmas belső motiváció hajtja céljuk elérése felé. Ez a motiváció teszi őket sikeresé, nem pedig sikerre való éhségük teszi őket motiválttá. 

De nem baromság ezen ventillálni egy olyan sportnál aminek az egyetlen mérhető tényezője a vertikális előrejutás teljesítménye?

Ezt nevezhetjük teljesítmény paradoxonnak is. Jobban akarunk mászni, vagyis teljesíteni az útban. Mégis a teljesítmény alapú motiváció csak egy játszmája az Egónak, hogy még királyabbnak érezhessük magunkat azáltal, hogy mások felnéznek ránk. Így a motivációnk forrása külső.

A bejegyzésnek a mondanivalója nem az, hogy mindenki csúnya, rossz és gyarló, aki jól érzi magát attól, ha mások előtt sikerül egy nehéz dolgot véghez vinnie.

Sokkal inkább az, hogy ne hagyd, hogy kizárólag külső motivációs tényezők irányítsanak, mert ezek nem adnak stabil alapot a hosszú távú fejlődésre.

Két edzés között állj meg egy pillanatra. Gondold végig, mi is a motivációd a mászásban, hogy miért kezdted el, miért csinálod most?

A Rock Warrior's Way rendszer azt tanácsolja, hogy a mászóéleted egy szilárd, belső motivációs alapra helyezd, ami az állandó újdonsággal való szembesülés, a képesség és hit mindig valami új elsajátításában. A rendszer szerint az alapvető érték, ami alapján mérheted magad, az, hogy képes vagy-e újabb és újabb kihívások elé állítani magad, amiből új dolgot tanulhatsz.

Képes vagy-e belevágni egy eséstréningbe, ha félsz az eséstől? Ha gyomoridegességed van a reibungtábláktól, megpróbálod-e legyőzni a félelmed és mesterévé válni az egyensúlyozásnak?

Ha igen, a teljesítményed javulni fog...

Érdekel a folytatás?

Gyakorlatok a tudatosság fejlesztéséhez

Rock Warrior's Way 1. fejezet: 1.1. Tudatossá válás - Bevezetés

A tudatossá válás során a saját gondolataink és viselkedésünk megfigyelésének és cselekedeteink, gondolataink tudatosításának képességét fejlesztjük. A középpontba azoknak az öngátló folyamatoknak a elemzése kerül, melyek a jelenlegi gondolkodásmódunkat határozzák meg. Ha nem vagy tisztában azzal, hogy mire is gondolsz épp, vagy  motivációd valódi forrásával, nem lesz erőd megváltoztatni. Változás nélkül nincs fejlődés.

A célod, hogy a lusta, megszokott, önkorlátozó gondolataidat olyan fegyelmezett szellemi beállítódásra cseréld, mely maximalizálja a teljesítményed. Hogy erre képes légy, meg kell ismerned, hogy miként is gondolkodsz. A tudatossá válás során meg fel kell tudnod ismerni ezeknek az önkorlátozó folyamatoknak a létezését, a hogyanjukat és a miértjüket.

Mászók rendszerint bátor, kalandvágyó embernek tartják magukat. Mégis gyakran ezzel teljesen ellenkező módon reagálunk a felmerülő kihívásokra. A kezdeti időszak után, mikor gyorsan tanulunk és látványosan és sokat fejlődünk, hajlamosak vagyunk elveszíteni a nyitottságunkat és fejlődésünk lelassul, majd stagnál. Viselkedésünkre és gondolatainkra olyan mintázatok lesznek jellemzőek, melyek akadályozzák a további tanulást. Ha valamilyen kihívás elé kerülünk gyakran valamilyen Ego-játszmával reagálunk, vagy haszontalan belső monológba kezdünk. Anélkül, hogy egyáltalán észrevennénk egy tudattalan, ismétlődő ,szokás-spirálba kerülünk, és az erőnk csökkenni kezd.

Az önkorlátozó mechanizmusok egyik oka a nevelés és a szocializáció egyik meghatározó eleme, miszerint a nevelőink az értékünket a teljesítményünk és viselkedésünk alapján határozták meg ,és ez alapján büntettek ,vagy jutalmaztak minket. Később, ahogy nagyobbak lettünk ezek a környezetünk (szülők, nevelők, társadalom) által a jó viselkedésre és teljesítményre vonatkozó elvárások pedig az Egónkba betonozódtak be, ami innentől kezdve átvette a büntetés és jutalmazás szerepét. A végeredmény pedig az lett, hogy a külső erők által meghatározott elvárások rabszolgáivá váltunk, ahelyett, hogy a saját lényünk belső mentális környezetét uralnánk és élnénk meg.

A motiváció igen gyakran egy mély, tudattalan erőfeszítésből származtatható, hogy szeretnénk, ha az általunk fontosnak tartott emberek felnézzenek ránk, kedveljenek minket. (Aki ezzel nem ért egyet, az tegye a szívére a kezét és gondoljon vissza arra, amikor az ellenkező nem egy vonzó tagja szeme láttára mászott valószínűleg kétszer akkora erőbedobással, mint egyébként szokott)

Az Egónk a szocializáció és nevelés hatására kialakuló mentális entitás, mely megjutalmaz és büntet minket az önértékelésünkkel kapcsolatos érzésünkön keresztül. Az Ego összehasonlítás alapján működik. A múltbéli élményeinkkel azonosítja magát és összehasonlítja mások személyes történetével. Az összehasonlítás alapján jobbnak, rosszabbnak, vagy egyenlőnek érezzük magunkat .

(A szerző az Egót és más személyiségpszichológiában használt fogalmakat saját szabad értelmezésében használja. Az elméletalkotó pszichológusok forognak a sírjukban, ahogy ezeket a sorokat olvasod, de az Ego fogalmának sarkos és leegyszerűsített, néhol pedig démonizált megjelenítése tökéletesen illik a harcos útjának rendszerébe.)

Az Ego alapvetően azt "akarja", hogy másoknál jobbnak érezzük magunkat. Ha úgy érzi, hogy kudarcot vallottunk, bűntudattal sújt, de ugyanakkor, megpróbál elhatárolni minket a kudarctól, azzal, hogy különböző önigazoló stratégiákat vet be. A baj csak az, hogy önmagunkról alkotott hamis kép kialakítása és főleg fenttartása rengeteg energiát emészt fel. Ha mindig azt próbáljuk elhitetni magunkkal, hogy ennél és ennél jobbnak kell lennem, vagy valójában jobb vagyok csak most véletlenül hibáztam, akkor eltereljük a figyelmünket a valóságtól, és a fejlődés lehetőségétől.

A személyiségpszichológa másik alapvető fogalma, amit Ilgner bevezet a Szelf.
(Ilgner a Szelfnek a C.G. Jung-i értelemezését használja, miszerint az a tudattalan és tudatos énünk koherens egysége forrott formája, a személyiség teljessége.  (Míg az Egó csak a tudatos énünk felett gyakorol hatást (részben tudattalanul)) Mind Jung ,mind Ilgner gondolataiban tehát a Szelf megismerése és egységére való törekvés egy olyan folyamat, melyben megértjük saját énünket, és a bennünk rejlő lehetőségeket bontakoztatjuk ki. Egyszóval az út a teljesebb és jobb személyiség felé.)

A Szelf nem versengő, védekező, mint az Ego. A fő értékek nem a (másokkal való összehasonlításból származó) teljesítményből, hanem a belső fókuszáltságból származnak, mely a növekedés és a tanulás alapja. Így a Szelfünk számára a fő érték a tanulás, a felfedezés, nem a teljesítmény.

A Rock Warrior útja az Egó dominálta viselkedésből és gondolkodásból a kiterjesztettebb, bölcsebb Szelf megélése felé törekszik. Folyt. köv.

Konkrét gyakorlatok a témában

Sziklamászás, sportpszichológia és személyiségfejlődés -- The Rock Warrior's Ways

Már régóta kerestem olyan átfogó írást, ami a sziklamászás pszichológiájával foglalkozik. Nem is sejtettem, hogy amikor kezembe veszem a "The Rock Warrior's Way"-t, sokkal többet kapok, mint egy mentális technikákat a mászás szolgálatába állító gyakorlati kézikönyvet... Arno Ilgner műve, ahogy a címe is jelzi, egy utat kínál, mely a helyes önismeret alapjain keresztül indít el a sziklán, és vezet kunsztokon és kitett, nehezen biztosítható szakaszokon át egy teljesebb, egészebb személyiség felé.

Aki érezte már úgy, hogy a mászás változtatott már az élet dolgaihoz és önmagához való hozzáállásán, és egyfajta meditációnak tekinti ezt a sportot, vagy épp ellenkezőleg: pszichés gátakkal ,félelemmel ,vagy frusztrációval küzd a mászás közben, annak csak ajánlani tudom. Mindegy, hogy 5c-t, vagy 7b-t tudunk-e előre mászni, a belső dilemmáink, melyek hátráltatnak minket, ugyanazok...

Igyekszem a könyvet kivonatos formában a következő hónapokban feldolgozni és itt a blogban közzétenni. Persze mindenkinek ajánlom, hogy eredeti kiadást is szerezze be és olvassa el. A szerző szemléletes és meggyőző módon világít rá gyakori hibákra, mint a mászó negatív önszuggesztiói, a felelősség kívülre helyezése, körülmények okolása és egyéb önsorsrontó mechanizmusok.

Kétségtelenül ez a legjobb sportpszichológiai témájú könyv, amit valaha a kezembe vettem. Jó olvasást, de még inkább erőt és kitartást, hogy ezt az utat járhasd!