Tehát az előző bejegyzés tanulságaként összefoglalhatjuk: önmagunk teljesítmény-alapú megítélése helyett, más alapokra kell helyeznünk az önértékelésünket. Ami fontos, hogy elfogadjuk a kihívást és merjünk tanulni. Merjük elhagyni a komfortzónánkat és új dolgokat megtapasztalni.
Tulajdonképpen nem az a célunk, hogy meghódítsunk egy 20 méter magas élettelen ásványtömböt, hanem, hogy tanulás által kitágítsuk képességeink határait.
Ha a tanulásra fókuszálunk, a tudatosságunk javulni fog. Nem fogunk mászás közben külső tényezők miatt szorongani, így jobban a tevékenységnek tudjuk szentelni magunkat.
Ha hibázol, ne csüggedj, ne éld meg kudarcnak, hogy kiestél az útból! Ne dühöngj rajta, és ne is érezd magad áldozatnak. Inkább figyelj arra, hogy mit tanultál. A hiba amit vétettél, ha jól átgondolod, hozzásegít, hogy legközelebb jól oldhasd meg a problémát.
Az önértékelésed alapja tehát nem a teljesítmény, hanem a tudat, a tudás és képességeid kiteljesítésére való elkötelezett törekvésed legyen!
Persze ez nem megy varázsütésre. A legtöbbünknél vegyesen alkotják a mászáshoz való motivációt külső és belső tényezők. Ha a belső motivációs tényezők szerepét és a külsőkét (mint az állandó összehasonlításból fakadó teljesítménykényszer) Gondold végig, mi érdekel és mi motivál a mászásban? A természet szeretete? A társaság, barátok? Kihívás? Vagy mások elismerése?
A külső motivációs források az Egó pumpálásáról szólnak elsősorban, ezek helyett érdemes az igazán belülről fakadó forrásokra fókuszálni.
Erő csapdák
A személyes erőnket, képességeinket azonban gyakran nem használjuk ki jól, hanem elvesztegetjük. Ezek az erő csapdák személyiségünk részei. Az egyik ilyen az önmagunk fontosságába vetett hit,hogy elhitessük magunkkal, mennyire királyok is vagyunk, hogy jobbak vagyunk, mint mások.
Egy másik ilyen csapda az állandó, megváltoztathatatlan én tévképe. Az Egónk a személyes történetünk alapján állít fel egy képet magunkról, és megpróbálja elhitetni velünk, hogy tulajdonképpen mi a múltbéli cselekedeteink és gondolataink vagyunk. Az azonosulás a múltbéli cselekedeteinkkel szintén egy csapda.
Hogyan gátol minket a személyes történetünk a jelenben? Például miközben mások figyelik ahogy mászok elkezdek azon aggódni, hogy nem sikerül úgy teljesíteni, mint ahogy a magamról kialakított "menő mászó" kép megkövetelné. Ezek a gondolatok gátolnak és elvonják az energiát és figyelmet az útban felmerülő valódi feladatról, a mászásról.
Erő szivárgások
Ezek olyan berögződött viselkedés mintázatok, melyek szintén elvonják az erőt a feladattól.
Ilyen lehet a negatív belső monológunk, vagy a mászás után az önértékelő gondolataink. Az emberek hajlamosak teljesítményüket a mászás után saját belső tulajdonságukká alakítani. Pl. lassan másztam ki egy kötélhosszt -> Lassú mászó vagyok. Ezek a negatív belső monológok szintén elvesznek az erőnkből, ezeket el kell csendesítenünk.
A másik két nagyon fontos erő szivárgás a reménykedő és a kívánó gondolatok. Ezek passzív állapotok ugyanis, melyek nem segítenek hozzá a kunszt megmászásához. A reménykedés külső megoldásban való hagyatkozás (talán lesz egy nitt az áthajlás után), amivel nem a probléma megoldására teszünk kísérletet (hogy mászom ki az áthajlásból). Amikor reménykedünk nem keressük aktívan a megoldást, nem képzeljük el, hogy uraljuk a helyzetet.
Amikor kívánunk (bárcsak könnyű rész jönne ez után a kunszt után) egy fantáziavilágba menekülünk az itt és most-ból. Ahelyett, hogy valami könnyűt kívánnál magadnak az útba, koncentrálj arra, hogy oldod meg az előtted álló szakasz kimászását!
Gyakorlatok
Tulajdonképpen nem az a célunk, hogy meghódítsunk egy 20 méter magas élettelen ásványtömböt, hanem, hogy tanulás által kitágítsuk képességeink határait.
Ha a tanulásra fókuszálunk, a tudatosságunk javulni fog. Nem fogunk mászás közben külső tényezők miatt szorongani, így jobban a tevékenységnek tudjuk szentelni magunkat.
Ha hibázol, ne csüggedj, ne éld meg kudarcnak, hogy kiestél az útból! Ne dühöngj rajta, és ne is érezd magad áldozatnak. Inkább figyelj arra, hogy mit tanultál. A hiba amit vétettél, ha jól átgondolod, hozzásegít, hogy legközelebb jól oldhasd meg a problémát.
Az önértékelésed alapja tehát nem a teljesítmény, hanem a tudat, a tudás és képességeid kiteljesítésére való elkötelezett törekvésed legyen!
Persze ez nem megy varázsütésre. A legtöbbünknél vegyesen alkotják a mászáshoz való motivációt külső és belső tényezők. Ha a belső motivációs tényezők szerepét és a külsőkét (mint az állandó összehasonlításból fakadó teljesítménykényszer) Gondold végig, mi érdekel és mi motivál a mászásban? A természet szeretete? A társaság, barátok? Kihívás? Vagy mások elismerése?
A külső motivációs források az Egó pumpálásáról szólnak elsősorban, ezek helyett érdemes az igazán belülről fakadó forrásokra fókuszálni.
Erő csapdák
A személyes erőnket, képességeinket azonban gyakran nem használjuk ki jól, hanem elvesztegetjük. Ezek az erő csapdák személyiségünk részei. Az egyik ilyen az önmagunk fontosságába vetett hit,hogy elhitessük magunkkal, mennyire királyok is vagyunk, hogy jobbak vagyunk, mint mások.
Egy másik ilyen csapda az állandó, megváltoztathatatlan én tévképe. Az Egónk a személyes történetünk alapján állít fel egy képet magunkról, és megpróbálja elhitetni velünk, hogy tulajdonképpen mi a múltbéli cselekedeteink és gondolataink vagyunk. Az azonosulás a múltbéli cselekedeteinkkel szintén egy csapda.
Hogyan gátol minket a személyes történetünk a jelenben? Például miközben mások figyelik ahogy mászok elkezdek azon aggódni, hogy nem sikerül úgy teljesíteni, mint ahogy a magamról kialakított "menő mászó" kép megkövetelné. Ezek a gondolatok gátolnak és elvonják az energiát és figyelmet az útban felmerülő valódi feladatról, a mászásról.
Erő szivárgások
Ezek olyan berögződött viselkedés mintázatok, melyek szintén elvonják az erőt a feladattól.
Ilyen lehet a negatív belső monológunk, vagy a mászás után az önértékelő gondolataink. Az emberek hajlamosak teljesítményüket a mászás után saját belső tulajdonságukká alakítani. Pl. lassan másztam ki egy kötélhosszt -> Lassú mászó vagyok. Ezek a negatív belső monológok szintén elvesznek az erőnkből, ezeket el kell csendesítenünk.
A másik két nagyon fontos erő szivárgás a reménykedő és a kívánó gondolatok. Ezek passzív állapotok ugyanis, melyek nem segítenek hozzá a kunszt megmászásához. A reménykedés külső megoldásban való hagyatkozás (talán lesz egy nitt az áthajlás után), amivel nem a probléma megoldására teszünk kísérletet (hogy mászom ki az áthajlásból). Amikor reménykedünk nem keressük aktívan a megoldást, nem képzeljük el, hogy uraljuk a helyzetet.
Amikor kívánunk (bárcsak könnyű rész jönne ez után a kunszt után) egy fantáziavilágba menekülünk az itt és most-ból. Ahelyett, hogy valami könnyűt kívánnál magadnak az útba, koncentrálj arra, hogy oldod meg az előtted álló szakasz kimászását!
Gyakorlatok
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése